2010. december 24., péntek
2010. december 21., kedd
Lillfrid, FF, Warcraft és anatómia XD
Halihó!
Hétvégén barátnőlátogatáson voltam.
Barátnő: Lillfrid itt
Életemben először játszottam Playstationnel XD. Final Fantasy XII. Balthier!!!! Csak pár percet rohangáltam szerencsétlennel, pályafutása végén meg is halt. Valami ronda szárnyas vagy nem szérnyas szörnyikék kinyírták :D De öröm volt nézni, ahogy riszálta a fenekét a képernyőn. Jeah. Azt hiszem ennyi playstation elég is volt nekem egy életre. Nagyon nem áll kézre, meg nem is szeretem az ilyen stílusú játékokat. De azért most már elmondhatom magamról, hogy rohangáltam Balthierrel, a legszuperebb final fantasy karakterrel.
Megnlzegettem egy nagyon szép Warcraft artbookot :D Sosem rajongtam a játékért, de ezek a rajzok és fetsmények gyönyörűek. Főleg a városok képei, meg a fegyver designok. Bár a jórésze, igazi fantasyhoz híven körülbelül használhatatlannak tűnt, de ez nem volt le az esztétikai értékükből XD Azért néha el kellett gondolkodnom, hogy vajon egy íjat vagy egy baltát ábrázol-e a kép :)
Újabb photoshopos ismeretekkel gazdagodtam, jószokásomhoz híven ellestem néhány trükköt, és kifosztottam Lillfrid anatómiatárát :D Már csak gyakorolni kell, meg alkotni ezerrel.
Na ennyi votlam mára. Nyelvvizsgát letudtuk, fogam kifúrva. Az élet szép.
Pusz

Balthier:

2010. december 14., kedd
Szupercsapat - Alpha ,Bravo, Sierra
Halihó!
Eljött a nagy nap. Ma végre hazamegyek és csak januárban térek újra vissza kies Miskolc városába. Fujj. Bár sose kéne visszajönnöm ^^
Tegnap vagy mikor is jól belelendültem a filmajánlgatásba. Most hoztam egy másikat. Éljen az online filmnézés. Ha az ember nagyon fáradt, és már nem tud semmire sem koncentrálni éjszaka, akkor csak bejelentkezik, és már nézheti is a kívánt filmet. Nem tudom emlékeztek-e még a Szupercsapat című sorozatra :D Én élénken. A tesóimmal jó sokat néztük. Csináltak belőle egy filmet. Alapvetően bizalmatlanul szemléltem a dolgot, de aztán megtekintve a szereplőgárdát ( Liam Neeson, Bradley Cooper XD) úgy döntöttem kap egy esélyt. És szuperjó! :) Liam Neeson mint Hannibál verhetetlen, és ebben Szépfiútényleg piszok helyes :D Mindegyik szereplő el van találva, csak gratulálni tudok az alkotóknak.
A történet maga a Szupercsapat alakulását, és első lépéseit mutatja be :) Kivételesen nem kell várnunk a film elkezdődésére a film közepéig, mint azt a legtöbb amcsi filmben tenni kell. Rögtön a közepébe, és ettől olyan jó. Ráadásul a film zenéje az eredeti sorozat alaptémáján alapul. Még egy plusz pirospont.
Eredeti cím: The A-team
Rendező: Joa Carnahan (tapsvihar ^^)
Szereplők: Liam Neeson (Hannibal Smith ezredes)
Bradley Cooper (Szépfiú Peck hadnagy)
Quinton "Rampage" Jackson (Rosszfiú Baracus tizedes)
Sharlto Copley (Eszement Murdock százados)
Mottó: There is no plan B
Képek: most és régen...
Képek a filmből:
Na már csak az előzetes van vissza. Egy pillanat türelmet kérünk. Azt még meg kell említenem, hogy a film előzetese egy nagy nulla. A filmhez képest szar. Nincs meg benne az a lendület, ami a filmben igen.
Kedvenc jelenet? Rohadt nehéz lenne választani. Zseniális, mikor a teherszállító géppel menekülnek, és végül egy zuhanó tankban kötnek ki, amivel később vitorlázni próbálnak -.-' a nem is mondok többet. Nézzétek meg, megéri. Ja és még valami XD Szépfiúnak és Hannibalnak hihetetlenül gyönyörűen kékek a szemei ^^
Előzetes itt
ui: sajnos valamiért most nem tudom beágyazni ide a youtubeos videót, így csak a linket teszem ki.
Eljött a nagy nap. Ma végre hazamegyek és csak januárban térek újra vissza kies Miskolc városába. Fujj. Bár sose kéne visszajönnöm ^^
Tegnap vagy mikor is jól belelendültem a filmajánlgatásba. Most hoztam egy másikat. Éljen az online filmnézés. Ha az ember nagyon fáradt, és már nem tud semmire sem koncentrálni éjszaka, akkor csak bejelentkezik, és már nézheti is a kívánt filmet. Nem tudom emlékeztek-e még a Szupercsapat című sorozatra :D Én élénken. A tesóimmal jó sokat néztük. Csináltak belőle egy filmet. Alapvetően bizalmatlanul szemléltem a dolgot, de aztán megtekintve a szereplőgárdát ( Liam Neeson, Bradley Cooper XD) úgy döntöttem kap egy esélyt. És szuperjó! :) Liam Neeson mint Hannibál verhetetlen, és ebben Szépfiútényleg piszok helyes :D Mindegyik szereplő el van találva, csak gratulálni tudok az alkotóknak.
A történet maga a Szupercsapat alakulását, és első lépéseit mutatja be :) Kivételesen nem kell várnunk a film elkezdődésére a film közepéig, mint azt a legtöbb amcsi filmben tenni kell. Rögtön a közepébe, és ettől olyan jó. Ráadásul a film zenéje az eredeti sorozat alaptémáján alapul. Még egy plusz pirospont.
Eredeti cím: The A-team
Rendező: Joa Carnahan (tapsvihar ^^)
Szereplők: Liam Neeson (Hannibal Smith ezredes)
Bradley Cooper (Szépfiú Peck hadnagy)
Quinton "Rampage" Jackson (Rosszfiú Baracus tizedes)
Sharlto Copley (Eszement Murdock százados)
Mottó: There is no plan B
Képek: most és régen...
Amire emlékszünk, a régi szupercsapat
És, amit most láttunk XD Az új design
Képek a filmből:
Jáhááááááááá!!!! Most mondjátok meg ^^
Tutira élvezték a forgatást :D
Jófiúnak öltözve
Kedvenc jelenet? Rohadt nehéz lenne választani. Zseniális, mikor a teherszállító géppel menekülnek, és végül egy zuhanó tankban kötnek ki, amivel később vitorlázni próbálnak -.-' a nem is mondok többet. Nézzétek meg, megéri. Ja és még valami XD Szépfiúnak és Hannibalnak hihetetlenül gyönyörűen kékek a szemei ^^
Előzetes itt
ui: sajnos valamiért most nem tudom beágyazni ide a youtubeos videót, így csak a linket teszem ki.
2010. december 12., vasárnap
Angyalok és démonok
Halihó!
Na itt a vizsgaidőszak. -.-' Fáááradt vagyok! Viszont a minap pihenésképp megnéztem egy jó filmet. Meglepett, mert kivételesen nem jöttem rá, hogy ki a rosszfiú a filmben. Nagyon jól lett megrendezve.
Cím: Angyalok és Démonok
Rendező: Ron Howard (Elég sok Howard van Hollywoodban XD)
Főszereplők: Ewan McGregor (személyes érdekekből került előre XD), Tom Hanks, Ayelet Zeur
Az alaptörténet szerzője ugyanaz, aki a Da Vinci kódot írta. Ez még jobban meglepett, mivel azt a filmet utáltam -.-' Először azt hittem, hogy az Angyalok és Démonok is valami teológiai nézeteket felborogató, hűdemegmondomafrankütavallásról film lesz, de ehelyett csak egy egyszerű (de nagyon izgalmas) krimit kaptunk. Mint mondtam volt, kellemesen csalódtam. Az igaz, hogy a vatikánban játszódik a sztori, de ez semmilyen negatívumot nem von magával.
Nem fogom lelőni a legnagyobb poént a filmből, úgyhogy csak a sztori elejét mesélem el.
Meghal a pápa, összeül a conclave, hogy újat válasszon. Ám az illuminátusok (a tudósok titkos társasága) pont ekkor támadja meg az egyházat. Bomba, emberrablás, meg minden ami kell. A Vatikán felkér egy professzort (Tom Hanks), aki már korábban is foglalkozott az említett társasággal, hogy segítsen megoldani a rejtélyt. Fontos még megemlíteni, hogy a bomba maga a Svájci protongyorsítóból kinyert antianyagból van XD Persze vannak a filmben elég csúnya jelenetek is, 16 éven aluliaknak nem ajánlott. Szegény foglyok többségét ugyanis megölik... nem szépen. De ezt leszámítva nagyon jóóó a film.
És persze még egy plusz pont, hogy Ewan McGregor játssza a Camerlengot a Pápa kamarását.
Beteszek ide néhány képet a filmből (főleg Ewanről :p), meg az előzetest.
Na ennyi lenne. Jó hosszú bejegyzés lett, de mostanában úgysem volt semmi új ^^
Na pá!

Ewan McGregor ^^
:P
Főhőseink, a jók :)
Bomba megtalálva
Tetszik az egyenruhájuk XD Kár, hogy meghalnak.
Főjó felügyelő, a neve nem ugrik be :)
És ismét, jeeee
Na ennyi lenne. Jó hosszú bejegyzés lett, de mostanában úgysem volt semmi új ^^
Na pá!
2010. november 19., péntek
The Mystiyc's Dream
Halihó!
Szereztem egy csomó ír zenét :9 Vagy kelta, vagy minek nevezzem. Nagyon tetszenek. Közben bemutatnék még néhány szuper rajzolót a deviantartról XD
Ha valakit közülök, már feltettem volna, akkor sorry :)
1. Anndr: a deviantarton
2. Yue-Iceseal: deviantarton

2010. november 15., hétfő
Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék
Halihó!
Éppen nagyban megy a facebookon a "változtasd meg profilképedet a kedvenc gyerekkori mesehősödre". Aranyos, tetszik, csak egy gond van XD A kedvencemről maximum három kép akad a neten, bár lehet, hogy később találok többet is XD
Lady Lovely Locks and the Pixietales, ez volt az eredeti címe a mesének. Ez volt a legnagyobb kedvencem. Persze imádtuk a többi régi mesét is :D Balu kapitány, Gumi macik, Fényes szivárvány, Múmin, Csipet csapat, Én pici pónim meg a többi :D
Aki egy kicsit nosztalgiázni szeretne, annak szereztem pár ősrégi videót :D A minősége nem az igazi, de jobb a semminél... Ez még most is aranyos, bár így angolul egy cseppet vicces a dolog :D Meglepődtem, mennyire élénken emlékszem még a különböző részekre, csak persze magyarul :)

2010. november 14., vasárnap
Kreatív
Halihó!
Ugyan még nincsen hónap vége, de nem bírtam ki, hogy ne variáljam meg a blog kinézetét :D
Na jól félbehagytam a listánkat :) Most itt a következő részlet ˘˘
Nyelvek: elválaszthatatlanul összefonódnak-e a nevek a szereplők neveivel?
Szimpatikus szereplők: elegendő szimpatikus karakterünk van? Felkeltik-e a főszereplők élményei emocionális részvétünket?
Kerek karakterek: megfelelően ambivalensre sikerültek a főszereplők? Képesek meglepetést okozni az olvasónak? A jellemábrázolás eléggé konzekvens és találó-e részleteiben?
Jellemábrázolás: konkrét és elég differenciált-e a szereplők ábrázolása? Cselekvésükben mutatta be a szereplőket, vagy állításokra is hagyatkozott?
Fekete-fehér ábrázolás: nem festette túl feketére a negatív főhőst? A gonosznak is jogos, vagy legalábbis érthető motívumokat adott?
Kiegyenlített erőviszonyok: körülbelül egyforma erősek az ellenfelek?
Motiváció: bele tud helyezkedni az olvasó a szereplők motívumaiba? Meggyőzi a szkeptikusokat is? Meggyőzőek-e a szereplők önmagukban?
Kontraszt: elegendő kontrasztot festett a szereplők mögé?
Aktivitás: a központi figurák cselekednek, vagy ön rángatja őket marionettként? Világos céljaik vannak, amelyeket törekvően követnek, vagy passzivitásba süllyednek?
Jellemváltozás: nem következik be túl gyorsan? Lépésről lépésre halad és követhető?
Rejtély: vannak még rejtélyes motívumok a jellemábrázolásban és magában a történetben? a "rejtély" mindenesetre nem azt jelenti, hogy szándékosan tartsunk fenn információhiányt!
Mellékszereplők: könnyen megjegyezhetőek, elevenek mellékszereplői?
Kapcsolati struktúra: nem túl összetett a kapcsolatok szövedéke? Nincsenek túlzásba vitt szereplők? Kiírt-e minden kapcsolati mintát, vagy legalábbis célzott rá? Vagy nem túl egyszerű a kapcsolatok szerkezete?
Na mára ennyit. A hosszú elmaradásért, volt ilyen sok ^^ De még korántsem értünk a végére, hehe

2010. november 11., csütörtök
Visszatérve a ruhákra :D
2010. november 10., szerda
Kedvencek napja
Hali!
Úgy döntöttem, hogy ma kedvencek napját tartok. Ilyet kis koromban csináltam sokat. :)
Kedvenc szín: piros (sárga)
Kedvenc állat: farkas (mosómedve, puma)
Kedvenc étel: kókuszos csokigolyó, rakott krumpli
Kedvenc ital: narancslé
Kedvenc együttes, énekes: Globus, Celtic woman, Era
Kedvenc színész/nő: Alan Rickman, Christian Slater, Jaky Gyllenhaal (folyamatosan változik :D)
Kedvenc könyv: A tea színe, Gyűrűk ura
Kedvenc virág: pitypang
Kedvenc szó: Csataló!!!!
Kedvenc író: Gaál Viktor, Tolkien, Pérez-Reverte
Kedvenc zeneszám: jelenleg a cletic woman- When ypu believe (ez is folyamatosan változik :D)
Kedvenc számítógépes játék: Baldur's gate
Kedvenc évszak: ősz
Kedvenc természeti jelenség: szél, felhők
Kedvenc szám: 117, 11, 7
Kedvenc fanfiction :D: Tagadás(Denial)
Kedvenc anime: Bakumatsu kikansetsu irohonihohenito (nehéz volt megjegyezni a címét)
Kedvenc manga: Árnybíró (bár ez mahwa :D)
Kedvenc anime szereplő: Tres Iqus
Kedvenc mangaszereplő: Von-sul
Kedvenc női név: Emma
Kedvenc férfi név: Farkas
Kedvenc film: Gyűrűk ura, Apám nevében, Fegyvernepper
Na most így hirtelen ennyi jut eszembe :)

2010. november 8., hétfő
Új blog
Halihó!
Elkezdtem megcsinálni az írásaim otthonát. Jelenleg így áll a dolog: Jaden blog.
Akit érdekel kukkantsa meg. :)
És csak, hogy ne maradjatok nézni vagy hallgatni való nélkül, íme:
Csak most fedeztem fel, hogy van új Celtic Woman album :) Imádom. Főleg mivel feldolgozzák benne a kedvenc dalomat az Egyiptom hercegéből. Na meg persze sok más szuper dalt :D

Wedding dress
2010. november 5., péntek
Eger
Hali!
Éppen barátnői látogatást teszek Egerben :D Nagyon szép ez a város, főleg így ősszel. Egyébként is az ősz a kedvenc évszakom. Szóval minden szép meg jó. Volt Gyros, csoki, meg minden ami kell :D
Ráadásul egy jó hír. November 25-én Harry Potter 7. :D Várjuk várjuk. A Perselus Pitonos plakát a legjobb. Megpróbálom megkeresni neten, és betenni ide :D

![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgXMxbXgaHcayVqgjShZLb-gRrI8hZrg2lt6vZ_wtCAIjoWLqYhbixnPuD0oP0hj377VF0plrJiI3pkYkBwQa9bHasnHw8XHzMhv57N6NMSLKBLEcjgNFsqrwVxZfpKDnSi3I_YKkVicxE/s320/blog+4.jpg)
2010. november 4., csütörtök
Flicka
Egy kis filmajánló :)
Cím: Flicka
Téma: Amerika, farm, lovak, "a nyugat meghódítása", musztángok, szabadság.
Nagyon szép kis film. ajánlani tudom mindenkinek :) Sajnos értékelhető előzetest nem találtam róla, így a film egyik betétdalával készült videot teszek fel :) A semminél jobb, és a szám gyönyörű.
zene: Wild Horses by Natasha Bedingfield.
És miközben filmezek, megbarátkozom a foltos pacikkal. Appaloosa forever :D
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXq3ZXQcBUMMju4WToNoXIYCUwaEFtH_wUsP53t4py_5IoWcA6nx0Xq4o_oCxQeA3pw4WrwlU2IRf1uHin2yhJ1KqEDuGWuVovFe7FhUni5EaVPL3wNxUdg-z1lx51dcqQeo49mI1w2zw/s320/paci+1.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhYfRRXzABqRjqTy0fvQS_xz8g2SGCKhqcPH8mCtk_6oTXMrSaDNP7QeEjEv7HPhe43EBwnFAlod-bpxP3cur5Y8M7FKBKVRpuMxHA4_YSKe2wo_ODtomc6cAueArmdx5_FMUVZvvWYZ5Q/s320/paci+2.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjNM0ayrx-JJnU5IxSM_4MqyHmnL5XhJ9ByLp4dG-KJ1y7pl3kqWljihdT0mgY8WFaTo6cGdO9c69Ljq7Qd-JRD1koNLFD2DVoPP0IT73Gu_RMpRW5io-YlV_xiFW1yu3VnoK89eQVz06Y/s320/paci+3.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOTyNKkOEQWVBnw98ZHxUhL8zJiKuHEX42NemkKEGL3UFQ589wLT6RyN8MkO8FwkrHGQpnBo6hCJeJqY2gZRwY8TzMMzBycvGOcPJ8nxbrUV3k-huG95re5JPpLfIM_0h3F0oPbi-ib0Y/s320/paci+4.jpg)
Na szervusztok!

2010. október 27., szerda
Változnak az idők :D
The HP Male Marriage Quiz made by Sapphire.
Nem csaltam esküszöm :) De tényleg nem :)
2010. október 20., szerda
Harry Potter fanart
Hali!
Híven a jelenlegi Harry Potter (a név hordozóját utálom, mind a filmben, mind a könyvben :p) rajongásomhoz híven, hoztam nektek egy kis ízelítőt. A már korábban említett Deviantarton vagy fent egy rajzoló, Makani néven. Nagyon szeretem a Harry Potter fanartjait :) Beteszek ide egykettőt, és kilinkelem a Deviantartos oldalát:
Makani devart itt
Saját oldala itt
Nyááá:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg065eZWHf1xwz8jOUBiWTv2NoACl56zkrRmdtcGF2YbyCtCdoUfYeFEgFUm7nB0nvy1AR0nYhQik9iXXSPF0nysv-zqoe1K5SaO8Wn9G4N3IYmvhKU_vzjD15pfYHzr1LvC6ozqPos7o0/s320/commishsnapesmall.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVZZYMeIA3QTuPImfzEIdDEtWPRlkx1zQwrLGHp2e0ItWTD0vPkaMEmaBBbjkHUBDsel5zStcDzaMryliCl_-mGBVF2I-n1yLxavlXxDpbQDP1G8pgjknslC-N4M2kE4HnBNWZAiTfxBI/s320/DH__malfoy_huddle_by_makani.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgs8kJMgG6SuPnUmsmpOBUllp5xBHLYKF75X3tv5HYVs1YHgmIy8n8Jm7FKoT9paGA4pPaaniin_C63iFpLvQblSYLLji22XFOEtjVMFCOo4jhv1zEtmEtNaWTJSDxiz8GIsyaK0WxpmJU/s320/hpbelladuel.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinR2YNPcnppz70C9MkKwCNAcs7eLJ_daK0nX3DfrYyHh0q1NjYuC_eqNjEQx7izrHfPOLLa2VyGWrXiehdvfStiD9TJrsvXnxAmcCtB4hXzV04XljMs7NyCWoLokfGmf3ApogZikzQfq0/s320/unbreakable_vow_by_makani.jpg)
Legszívesebben a összes rajzát betenném ide, még a skicceket is. Tele van humoros rajzokkal, amiket imádok. :) Ahogy Luciust, Dracot, Perselust, Narcissát és a többieket rajzolja :) Én simán betenném a k9nyvhöz illusztrátornak ^^
Na jó nézelődést. Megéri elnézni az oldalaira, ha szereted a Harry Pottert :)

2010. október 18., hétfő
Harry Potter
Halihó!
Már van célkitűzésem, hogy mit fogok mindenképpen megnézni a moziban :) Az új Harry Potter film nagyon látványos lesz :D És ráadásként a kedvenceim is sok szerepet kapnak benne. Perselus Piton legalábbis biztosan :)
Ezt lehet érdemesebb lenne nem itt nézni, mert a blogon levágja a videó jobb felét :S Baromi jó dolog.
Tegnap voltam fent a film oldalán, az is nagyon jó. Csak ma valamiért nem indul el :) Majd ha ismét működik az oldal, belinkelem :)

2010. október 11., hétfő
Zene és irodalom
Hello!
Na itt a megígért lista következő része:
Cím: kifejező és szuggesztív-e a cím? Keressen változatokat. Ügyeljen a ritmusra és a hangzószerkezetre.
Mottó: amennyiben mottót írnak: hozzátesz-e valamely szokatlan aspektust a szöveghez?
Téma: általános érdeklődésre tarthat-e számot a téma?
Csíra: mi volt tulajdonképpen a történet csírája? Van valamilyen belső kapcsolat a témával? Ha nem, miért? Mennyire egységes a regény?
A lista többi része is itt lesz hamarosan :)
És egy kis extra mára:
A legutóbb feltett videó, dalszövege. Annyira szeretem :)
I push through the crowd
Without looking back
To leave you behind
Took all i had
And maybe i'm wrong
i might be sorry
But what kind of fool
Would hope for a change
Then write a new word
On a page that stained
and ruined by lie
You shouldn't have told me
I'm the guardian
I am the sole protector
On a heart that's been abused
I won't let love do me in again
I can't just run to the light
Of a fire and jump in
Risk a poison kiss just to have
My thirst unquenched again
Let love do me in
I swallow the urge
To call out your name
The need crashes in
I brace for the wave
And pray it will pass
Not take me under
'cause, I'm the guardian
I am the last defence for
My weakened heart
That still wants you
I won't let love do me in again
I can't just run to the light
Of a fire and jump in
Risk a poison kiss just to have
My thirst unquenched again
Let love do me in
I'm the guardian
I am the sole protector
Of a heart that's been abused

2010. október 4., hétfő
Convoy
2010. október 3., vasárnap
21 évesen
Nos, immáron huszonegy évesen köszöntök mindenkit. Itt hozom a beígért részletet a könyvből. Lesz több is. Most csak egy kicsi. Ja igen, köszöntsük az októberi dizájnt!
Köldökézéstől a plágiumig.KöldöknEllenőrző lista az átdolgozáshoz: (ha már írtál valamit, akkor tudd is leellenőrizni, ez egy kis segítség hozzá)
Köldöknézés: az a regény, amely napló- vagy pszichoanalízispótlóként leginkább magának a szerzőnek szól
Siránkozás: minden jajgató részt kiirtott a szövegből?
Körözőlevél-részletek: amennyiben még túl könnyen azonosítható részleteket talál saját életéből, különösen "példaképei" életéből, tüntesse el a nyomokat.
Morális mutatóujj: ágyazott-e történetébe személyes értékeléseket anélkül, hogy ezek a jellemek kifejlődését szolgálnák?
Érdeklődés: valóban érdeklődik szereplői iránt? Kedveli őket?
Igazságosság: betartotta az "epikus igazságosság" alapszabályait?
Az olvasóval való viszony: belátható-e a történet "realitása" és az olvasó élete közötti viszony?
Na ez lenne az első részlet. Ez a lista elég hosszú, így több, kisebb részletben teszem fel.^^
Viszlát!

2010. szeptember 30., csütörtök
Kreatív írás
Halihó!
Ma egy könyvet ajánlanék mindazok figyelmébe, akik hozzám hasonlóan fiókírók.
A könyv címe Kreatív írás-Mesterfogások íróknak, írta Fritz Gesing.
Így néz ki:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgoyVCx5YQNBpr04aw-ANudhX4M9zmDpHp5xfG2QMuR-rvnjqsFD2_CcRAGOQUzDcNGevYUTdfX7_nl6QkrgrIOdQgLGBe9Spc3DpXkUdJqHTqRcLEwp8oYX6pvj1to_BQjDelPbuWIoLA/s320/imageview.php.jpeg)
Nem is képzelnéd, hogy rajtad kívül mennyire sok fiatal írogat otthon, abban a reményben, hogy egyszer majd lesz valaki. Én most értem a könyv végére, és rengeteg érdekes ismerettel gazdagodtam. Új szempontok szerint nézek az írásaimra. A könyvet egy ünnepemre kaptam, és a szívemnek nagyon kedves ajánlás egyik mondatát szeretném ide feljegyezni.
"Ez a könyv nem tanít meg írni, /.../ csak egy kis áttekintést ad a támáról."
Ez az utolsó szóig igaz. Az ember nem innen tanul meg írni. Vagy tudja használni a nyelvet, vagy nem. Itt csak segítséget talál önmaga stílusának tökéletesítéséhez.
Na ennyit mára.Később majd teszek fel részleteket a könyvből.

2010. szeptember 28., kedd
Etesd a hörit!
Halihó!
Ma szétszakadt az irattartóm, ezért kénytelen voltam újítani egy másikat.
Ja igen, a cím nem vicc :)Etesd meg a hörit :D Aranyos ==>
Fent vagyok Deviantarton, ha esetleg valakinek kedve támad megnézni a rajzaimat.Itt
A kedvenc rajzolóim is fent vannak. Hadd mutassak be párat, hátha másnak is tetszik.
Az első, és egyben legkedvencebb: Orpheelin.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjHc1qRMUyZVH9CtiuU4RvZXOuoi6fAPC8Tbu4AZD5fwhU9mxImwaz8J4VvH_ev1EeRtKddRQyyhCZQ5OWrPdpoWZN6-SbqwT5p2oj6A-LFabRzZgcJUrHPNaPsHwLXs0IemH0xeG7Q9A/s200/Lords_of_War___Azazel___by_orpheelin.jpg)
A rajzait itt találjátok meg.
A második helyezett: Vyrl.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgQXjntNo_rI3_4GBmD3XOokjescowfWSpgBRy4mucHoi1x1GotvcnJe4DNSc_s2GjyVPs-6nv1peueBpZLjF95E0sgUpBBKZckCgg3EjOck3EzDxTq7LqpzpG2cSkW3VXSugoTXmffgaM/s200/blogra.jpg)
Az ő alkotásai pedig itt.
És a harmadik helyezettem: Wen-M (Az egyetlen férfi :D)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkPeF131TitZKKGcG84ojPqUxsVYuhw9c48WSl2Zs241Grf1J81CIdJFZCMIFdBdqWfam9z0Iao1MMfpePzQMbN0F8w_S1BprxxSTwceZLRE94KF5x6PSgVeLAX99CVD7EuPz_qY_MFPo/s200/Anima__Assasin_Girl_by_Wen_M.jpg)
Képek itten.
Na mára ennyit. Pápá

2010. szeptember 27., hétfő
Felújítás
Üdv!
Nem volt frissítve a blog egy jó ideje, úgyhogy kicsit olyan, mintha most kezdeném csinálni :)
Egy kis kedvcsináló. Aki szereti a japán képregényeket, különös tekintettel a Dogs -bullets and carnage című alkotásra, annak ajánlom a bejegyzés végén figyelő videót ^.^
Akinek esetleg annyira megtetszene a szám (mint nekem), az innen letöltheti Ingyen és vírusmentesen. Én imádom.
Jelenleg amit filmileg ajánlani tudok, az a Prison Break. Én körülbelül hatodszorra nézem végig mindegyik évadot, de még mindig ugyanúgy leköt. Kedvencünk még csak nem is a főhős, híres Scofield, hanem a bátyja Lincoln Burrows :) Aki pedig azt mondja, kedveli Sara-t, azt kitagadom ^^
Egy kis olvasnivaló: http://otodikhalal.blogspot.com/
És egy kis olvasni és néznivaló itt: O.O
A linkeket persze megtalálja mindenki az oldalsávban. Felteszek mindent.
Egynenlőre minden jót! Remélem tetszeni fog az új dizájn.

2010. február 13., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)