Általános vélemény: Az első évadhoz képest nagy csalódás volt, és sokszor alig bírtam rávenni magam, hogy bizonyos jeleneteket végigüljek. Az elsőben még kedveltem pl Danyt, de ebben már ő is olyan unalmas volt, mint a könyvben. Persze voltak kedvenc jelenetek, szálak, szereplők, de alapvetően a második évadot nem fogom gyakran újra nézni, nem úgy, mint az elsőt.
A könyvet szinte teljesen másképpen képzeltem el, mint a sorozatot, nem mondom, hogy a könyv előnyére :S Sikeresen megállapítottam, hogy George R. R. MArtin barátunk egyszerűen képtelen leállni az írással, még akkor is, ha éppen nem történik semmi. Csak ír ír és ír a smemiről, ami egy szép, igényes nyelvezetű könyvben nem zavar, mert én spec szeretek tájleírásokat olvasni, de a Trónok harca egyik kötete sem tartozik ebbe a kategóriába. Mi sem mutatja jobban az üresjáratok sokaságát, minthogy a második évadba kénytelenek voltak már a harmadikból is nyúlni, és extra szálakat beleszőni, csak, hogy legyen tartalom.
Kedvenc szereplők a 2. évadban:
1. Robb Stark: ég mindig nagyon helyes, és szimpatikus, és dicséretes módon sokat szerepel, annak ellenére, hogy a könyvben csak megemlítik. Még azt se bántam, hogy Jeyne helyett Talisa lett :)
2. Jon Snow: Továbbra is nagy kedvenc, bár most, hogy tudom, hogy ő is csúfos véget ér( mint ebben a nyomorult sorozatban mindenki), máris kevésbé szeretem.
3.Tyrion Lannister: Hát a jó színész az jó színész, nincs mit tenni :)
4.Bronn: Továbbra is kedvenc szuperbeszólogatóskatonám :) Kedvenc megmozdulás tőle a Castamere-i esők éneklése, na ott lett egyik nagy fő kedvencem :)
5. Félkezű Qhorin: Féltem, hogy elrontják a képzeletemben élő képet, de nem siekrült, a filmbeli Whorint is szeretem, bár kicsit gagyin halt meg szegény, de nincs mit tenni :)
6. Jaqen H'ghar: A titokzatos idegen. Az első pár jelenetében még nem volt szimpi, de utána annál inkább.
7. Bánatos Edd: Na ha valakit tökéletesen eltaláltak a filmben, az ő :)
8. Roose Bolton: Őt utálom, mint karaktert, mert egy gonosz pöcs, de jó a színész, és pontosan olyan a karakter, mint ahogy a könyv alapján elképzeltem.
Legutálatosabb karakterek: (olyan sok van, hogy nehéz a legeket kiválasztani)
1. Pyat Pree: Ő inkább a legnagyobb csalódás volt számomra. A könyvben olyan jól elképzeltem, erre kapunk egy teknősbéka fejű erőtlen, sótlan patkányt.
2. Catelyn Tully Stark: Még mindig hülyét kapok a nőcitől. Színészi teljesítményben továbbra is sehol egy szikra. Alig várom, hogy végre meghaljon. A filmben ha lehet még szerencsétlenebb és ostobább, mint a könyvben,pedig nem hittem, hogy fokozni lehet.
3.Cersei Lannister: Őt egyszerűen utálom é kész. Gonosz, szívtelen, és gyerekeket bánt.
4. Davos: Tömény unalom.
5. Stannis: Szintén.
6. Joffrey Baratheon: Azt hiszem ezt nem kell megindokolnom -.-'
7. Zörgővért: A képzelőerőm igencsak jól működött, mikor a könyvet olvastam, de a filmben. Szétröhögtem az agyam, annyira gagyi szegény -.-'
A legkedvencebb jeleneteim:
1. Jon és Craster :D Kár, hogy akönyvben nem így volt, nagyon élveztem a filmbeli verziót.
2. Bronn és társasága a Castamer-i esőt énekli. Plusz mikor Bronn kilövi a tüzes nyilat :D
3. Robb és Talisa első találkozója.
4. A mások jövetelen jól meg volt csinálva.
5. Ygritte szekálja Jont :)
6. Sam, Edd, Jon, Grenn együtt, mielőtt Qhorin megérkezik az Elsők öklére.
7. Tyrion és Bronn tervezi a csatát :D
A leg(nem tudopk megfelelő szót erre)ratyibb, nem kedvenc, szörnyű, gagyi... jelenetek:
1. Stannis és Melisandre légyottja.
2.Minden jelenet, amiben Renly szerepel.
3.Renly halála. Ennél gagyibb jelenetet már régen láttam -.-'
4. Dagmar Theon ellen fordul. Pont ő, aki a könyvben az egyetlen volt, aki segített neki -.-'
5. A futótűz... a könyv alapján elképzeltek helyett egy nagy zöld robbanást kaptunk. Hát... ennyi pénzért már csinálhattak volna valami jobbat is.
A legmeghatóbb jelenetek:
1. Ez valójában nem jelenet, csak az egyik rész után a kedvenc dalom eléneklése a könyvből jól esett. Castamer-i esők.
2. Theon és a vízparti ceremónia. Szeritnem gyönyörű volt, és szép volt a zene is.
3. Qhorin halála. Maga a harcjelenet elég esetlen volt, de a vége nagyon szépre és meghatóra sikeredett.
4. Asha és Theon testvéri pillanata Deresben.
A három olyan karakter, akit eleinte nem szerettem, de a végére megkedveltem:
1. Jaqen H'ghar: Elenite nagyon bántott, hogy annyira más, mint ahogy elképzeltem, de aztán belerázódtam a dolgokba.
2. Tywin Lannister: A végére ő is belejött :)
3. Sansa Stark: Az első évadban nem igazán kedveltem, és itt se nagyon, de a későbbi részekben volt néhány jó pillanata.
Remélem, hogy benne lesznek a harmadik évadban jelenetek:
1. Beric és Clegane párviadala.
2. Úgy általánosságban Thoros és Dondarrion jelenetei.
3. Branék Éjvárban.
4.Jaime megmenti Brienne-t a medvétől.
5. Valami kis Feketehal Brynden, ha már a másodikból kihagyták.
Na ennyi lenni. Összességében egyszernézős sorozat volt a második évad. Azért még várjuk a harmadikat.