2014. november 29., szombat
Dreamworld
Oké, tudom, ma szokatlanul szószátyár vagyok, hiszen ez már a második bejegyzésem :)
De ma sikerült megint olyan elképesztő kavarodást összeálmodnom, hogy érdemesnek ítélem leírni. Legalább valahol meglesz. Sokszor csak hosszú idő elteltével tudom megfejteni, mit miért álmodtam :)
Az álom:
Egy furcsa, nyitott oldalú kapszulaszerűségben lebegtünk egy viharos, szikláktól övezett öbölben. (A kapszula kinézetre leginkább egy óriáskerék kabinjára emlékeztetett, és tele volt korallal, meg ilyen tengeri lerakódásokkal, mintha évtizedeket töltött volna a víz alatt)
Négyen voltunk a kapszulában, én és a négy fivérem (Itt most csak Davaron, Govennin, és Tell Vilmos lesznek)
A kapszula lassan süllyedt alá a vízben, miközben láttuk, hogy egy hatalmas kalózhajó lebeg mellettünk a vízben. Azon kezdtünk morfondírozni, hogy vajon hol úszhatott be, mivel az öböl összes bejárata megközelíthetetlenül sziklás volt. Én éppen észrevettem a szemem sarkából egy szélesebb bejáratot, amin át beúszhatott, mikor teljesen elmerültünk. Álmomban nem volt probléma a víz alatti lélegzéssel. Valamiért kaptunk levegőt. A gond inkább az volt, hogy nagy hullámzás miatt erős volt a víz alatti áramlás. Minden egyes hullám után erősen kellett kapaszkodnunk, hogy ne rántson ki a víz a kapszulából. Én két korallszerű valamibe kapaszkodtam a kapszula szélén. A legkisebb öcsémet, Davaront pedig majdnem kirántotta párszor a víz. Mikor szóltam neki, hogy kapaszkodjon leszúrt, hogy azért nem kapaszkodik, mert elfoglaltam az ő oldalán lévő, neki kijáró kapaszkodót. Átadtam neki a helyet, de ez se sokat segített, mert a következő hullámnál letört a kis izé, és nekem kellett elkapnom az öcsit, hogy ne vigye el a víz. Ez lejátszódott még vagy ötször. Nem számít mibe kapaszkodott, az indig letörött.
Végül lesüllyedtünk a csatorna (mert, mint kiderült egy csatorna volt) aljára. Ott már nem volt hullámzás. Üldögéltünk a kapszulában, mikor bátyám, Tell Vilma mutatta, hogy talált egy gyönyörű fehér kagylót, ami lilán szikrázott, mikor rásütött a nap. Elkértem tőle, hogy hadd nézzem meg, de mikor vissza adtam neki, már szét volt porladva a kezemben. Nagyon szégyelltem magam, amiért tönkretettem a kagylót, te bátyám nem haragudott.
Kiszálltunk a kapszulából. A csatornában az alka bokrokon karácsonyi díszítés volt, és a csatorna falában boltok nyíltak. A föld tele volt hatalmas ékkövekkel meg ásványokkal. Persze rögtön elkezdtük őket gyűjtögetni. Egy beugróban találtunke gy szentély szerűséget, ami tele volt pirittel meg valami piros kővel. Abból is vettünk, amjd vissza indultunk a kapszulához. Visszaeflé menet éreztem, hogy valami rosszat csináltunk, és láttam egy-két feketeruhás embert sétálgatni a boltok előtt (addigra egy csomó ember mászkált arrafelé) akikről valamiért tudtam, hogy rendőrök.
Na itt ébredtem fel :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Na ez tisztára az Eldorádó mese. 100%-ban..... Valamikor régen láthattad, és alvás közben beugrott neked. Ennyi.
VálaszTörlésA Disney-s Eldorádóra gondolsz? Én ahhoz semmi hasonlóságot nem látok ebben O.o Maximum ha nagyon nagyon bele akarom magyarázni, a kalózhajóba, meg, hogy ásványokat találtunk. Gondolom nem vagy nagy híve az álomfejtésnek :)
TörlésPont hogy cefetül nagy híve vagyok... ;-) És elég ha legalább nagyvonalakban megpróbálod odailleszteni a történetet. Simán passzol minden.
TörlésÉn általában mindig vissza tudom vezetni, hogy mit mirét álmodok. Itt is mindennek értem a forrását. A kalózhajó a sorozat miatt volt benne, amit néztem előtte. Kapszula az óriáskerék miatt, amit nemrég láttam, a csatorna víz alatt a játék, miatt, amivel játszottam, a kövek és ásványok, mivel nemrég voltunka Természettudományi múzeumban, stb, stb. Ezért mondtam, hogy szerintem nem az Eldorádós szoti az ok :)
TörlésNa ha lesz időm akkor megírom az El Dorado-t aminek a te álmod lesz az alapja. Ha nem is végig, de legalább addig amíg nálad "filmszakadás" volt.
VálaszTörlésHahaha :D Ez aranyos. Alig várom :)
TörlésHa alig várod az rossz, mert nekem mostanában nem sok időm lesz. Most vagyok kresz tanfolyamon, aztán januártól egy komoly munkahelyem lesz, szóval eksön van rendesen... Ígérgetni meg nem akarok, nem vagyok se simlis bróker, se politikus.
TörlésAz alig várom inkább olyan értelemben szerepelt itt, hogy "örülni fogok, ha tényleg lesz ilyen". Sok sikert a kreszhez. Remélem gyorsan sikerül megszerezni a jogsit. Remélem jó az oktatód. Az enyém az volt. Az új munkához meg ratulálok :)
Törlés